Keddi ülésén a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság véglegesítette a román alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet - a jobbközép ellenzék kivonulása után – a testület egyhangúlag elfogadott.
Máté András elmondta, ő is megszavazta a végső szövegjavaslatot, mert abba bekerült egy olyan előírás, amely lehető teszi, hogy a parlament sarkalatos törvénnyel elismerje a „hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe szerveződését” a megalakítandó közigazgatási régiókon belül.
Hozzátette: az alkotmánymódosító tervezetben megmaradt az a kitétel, miszerint a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köztéren és magánterületen az etnikai, nyelvi és vallásos identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket, annak ellenére, hogy a – szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló – román törvényhozási tanács ennek törlését javasolta.
A tavaly júniusban elkészült első szövegváltozathoz képest az RMDSZ frakcióvezetője magyar szempontból előrelépésként értékelte a tervezet mostani formáját.
Máté András a pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak vetik alá, újabb véleményezésre küldik a Velencei Bizottsághoz (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületéhez), és a kormánykoalíció tervei szerint áprilisig megvitatja a bukaresti parlament. A tervezetet mindkét háznak kétharmados többséggel kell elfogadnia, ha pedig különböző formában szavazzák meg, akkor a két ház együttes ülésén háromnegyedes többség dönthet a tervezet végső formájáról.
A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt – a parlamenti szavazás után egy hónapon belül – érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmánymódosító referendumot a május 25-i európai parlamenti választásokkal egy időben készül megrendezni a román kormánykoalíció.